Magamról

Városkutató és városi felfedező vagyok. Ha valakit ennél ’hivatalosabb’ kategóriák érdekelnek, akkor szociológusnak mondanám magam (matematikát is végeztem, de nem gyakoroltam hivatásszerűen).

A települések iránti érdeklődésem a szegedi egyetemi évek alatt alakult ki. Első munkahelyem a Buváti (Budapesti Városépítési Tervező Vállalat) volt, ahol 1975-től a Tudományos Kutatási Csoportban dolgoztam. Ezt Szücs István vezette, de a szakmai fejlődés szempontjából a legfontosabb a 12 fős lelkes és összetartó csapat volt. Ekkor írtuk meg Budapest lakás- és városfejlesztési politikájának történetét. Ez a 3 évig tartó munka alapozta meg az élethosszig tartó barátságomat Hegedüs Jocóval, akivel immáron 45 éve dolgozunk együtt. Ekkor Ekler Dezső is a ’belső kör’ tagja volt, hogy azután elkezdje saját építészi karrierjét.

Az 1980-as években intenzíven kutattuk a lakásrendszert és részt vettünk a magyar lakásreform munkálataiban. Volt egy olyan pillanat a 80-as évek közepén, amikor a döntéshozók egymás után tárgyalták meg a Bokros-Surányi, illetve a Hegedüs-Tosics koncepciókat. Első külföldi publikációnk 1983-ban jelent meg – ekkor már az ÉGSZI-ben dolgoztam, a Lakáspolitikai Önálló Osztályon. Fontos momentum volt a svéd kutatóval, Bengt Turnerrel kialakult barátság, amely hozzásegített, hogy részt vehessek az első nagy össz-európai lakásügyi kutatói konferencián, 1986-ban Gävle-ben. Két évvel később alakult meg az European Network for Housing Research (ENHR), amelynek alapító tagja voltam és az utóbbi évtizedben én vagyok az egyik elnökhelyettese.

Jocóval közös kutatásaink és angol nyelvű publikációink éppen a megfelelő pillanatban tettek minket láthatóvá nemzetközi téren. Így 1989-ben, amikor megalapítottuk a máig fő munkahelyünket jelentő Városkutatás Kft-t, egyből belekerültünk az akkor újjáalakuló lakáspolitika sodorvonalába. Az 1990-es évek első felében a Világbankkal és a USAID szakembereivel tudtunk együtt dolgozni. Közben egyre több munkát végezhettünk Budapest számára is, amelyekben a városfejlesztés különböző aspektusaira koncentrálhattam. Amikor 1997-ben végetért az amerikaiakkal való közös munka, jöttek a nagy feladatok Budapest tervezésében: Városrehabilitációs Koncepció Erő Zolival és Koszorú Lajossal, majd Budapest Városfejlesztési Koncepciója, amelyet öt év nagy csapat-munkája után 2003-ban fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

A Budapesttel kialakult, városfejlesztési témájú munkakapcsolat is nemzetközi szintre került, amikor a főváros 1997-ben az Eurocities városszövetség tagja lett. Ennek során szakmai oldalról képviselhettem a várost az EU-s taggá válás folyamatában, amely Budapest esetében legalább hat évvel megelőzte az ország EU-s csatlakozását. A 2000-es években Budapest először tanuló volt az EU-s folyamatokat illetően, de aztán az évtized második felében már egyre inkább vezető szerepet játszott, az Eurocities Gazdaságfejlesztési Bizottságának elnökeként, majd a végrehajtó bizottság tagjaként irányítva az EU nagyvárosainak koordinációs tevékenységét.

A 2010-es politikai változások a Budapesttel kialakított szoros szakmai kapcsolat kényszerű végét jelentették. A Városkutatás az akkor már több évtizedes külföldi kapcsolatrendszerére alapozva szerencsére túl tudta élni a drámai változást, melynek során az itthoni munkák lényegében lehetetlenné váltak – tekintet nélkül addigi jelentős szakmai sikereinkre. Számomra a párizsi központú URBACT program adott újabb lehetőségeket. Ebben az EU-s finanszírozású, városok közötti tudás-cserére koncentráló programban először projektekhez kötődő vezető szakértőként, majd pedig az utóbbi közel tíz évben program-szakértőként dolgozom.