Az utóbbi hetekben megsokasodtak a kormány (a Fidesz) agresszív akciói, amelyek az erőpolitizálás jegyében szembe mennek a józan ésszel és a demokratikus értékekkel. Elég, ha csak az egyetemek alapítványokba kiszervezésére, a kínai Fudan egyetem magyar adófizetői pénzből való betelepítésére, illetve legutóbb a megmaradt önkormányzati lakásállomány ajándékozás-szerű kötelező privatizációjának felvetésére gondolunk.
Adott politikai helyzetben az ellenzék nem tudja blokkolni a parlamenti kétharmad szavazógépét, tehát még a végső döntések meghozatala előtt kell hatékonyan tiltakozni. Ennek módja csakis a közvélemény ’felpiszkálása’ lehet: érthetően el kell magyarázni, hogy mi készül és aktivizálni kell az embereket ellenérzésük kifejtésére. Ha kellően erős lakossági ellenállást tapasztal a hatalom, akkor meghátrálhat (amire már voltak példák).
Adott médiahelyzetben persze a közvélemény hatékony elérése sem könnyű: az ellenzék hozzáférése az országos média különböző csatornáihoz köztudottan csekély. Nem marad más lehetőség, mint a közösségi médiában tenni hatékony lépéseket. Az utóbbi néhány évben több példa is volt ilyen akciókra, váltakozó sikerrel.
1) Parkoló a védett tőzegláp helyén?
2010-ben a dunakeszi Auchan áruház bővítésének terve borzolta fel a kedélyeket. A terv az áruház duplájára növelése és további több ezer parkolóhely létesítése volt, amire a város meg is adta az engedélyt. Csakhogy mindez az áruház melletti védett tőzegláp felszámolását jelentette volna. Az Auchan már majdnem megkezdte 2010 őszén a bővítést, amikor a megmaradt kis tőzeglápért küzdő civilek elkezdtek körözni az interneten egy házilagos készítésű videót. Ez drámai módon cáfolta azt a szakértői véleményt, hogy a láp nem is létezik, nincs is benne víz.
Többek szerint ez a zseniális videó fordította meg a csata kimenetét – az áruház azóta sem bővült, a tőzegláp ma is létezik…
2) Magasház – kivételes engedély a magassági korlátozás kétszeres túllépésére
2016 őszén hatalmas viták folytak a MOL torony kapcsán. A fővárosi közgyűlés városfejlesztési bizottsága nemet mondott 2016. novemberében a 120 méteres felhőkarcolóra. Az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete) a torony áthelyezését javasolta. Ekkor azonban már folyamatban volt a világörökségi és műemlékvédelmi területekért felelős Forster Központ megszüntetése, így az ügy a miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkárához került, aki semmi akadályát nem látta a legmagasabb budapesti épületeknél kb 40 méterrel magasabb toronyház megépítésének.
Időközben független szakértők elkészítettek egy vizuális hatástanulmányt, amiből az derült ki, hogy a Duna-korzóról, valamint az Erzsébet és a Lánchídról nézve a toronyház valóban eléggé belóg a képbe. Az akkori Index pedig megszerezte a településrendezési terv módosítását, ami tartalmaz több távoli látványképet is. Ezek nagy hasonlóságot mutatnak a független szakértők képeivel, azonban sokkal kevésbé voltak hangsúlyosak a kontúrok, ami elrejtette a tornyot.
A történet vége ismert: a szakértők tiltakozása ellenére a fővárosra érvényes városrendezési tervet, amely erre a területre maximum 65 méter magas épületet engedélyezett, befektetői nyomásra, gyorsított eljárással egy telekre módosították, méghozzá szakszerűtlenül, figyelembe nem véve a szerkezeti és városképi adottságokat. Lényegében kétszer olyan magas, 120 méteres épületet engedélyeztek. A döntés a fent említett gyorsított eljárással, mint kés a vajban ment át a fővárosi döntéshozó testületen. (Schneller István cikke https://index.hu/urbanista/2017/10/04/kopaszigat_-_neked_annyi/)
Mára meg is épült a toronyház és már teljes valójában látszik. Most már Budapestre is igaz az a vicc, amely az 1970-es években Varsóban keringett. Ekkor még csak egy magasház volt a városban, a szovjetektől 1953-ban ’ajándékba kapott’ Kultúra és Tudomány Palotája. A vicc szerint valójában ez a város legjobb helye – azért, mert ez az egyetlen hely, ahonnan ez az épület nem látszik…
Hol volt a hiba a MOL torony történetében? A civilek és szakemberek tiltakoztak, még látványterveket is készítettek. Ezek azonban nem voltak elég ütősek, messze elmaradtak hatásukban a mai, meglehetősen rettenetes valóságtól.
Egy másik szempont, hogy ez a beruházás szívügye volt a politikának, a beruházó erős kormányzati kapcsolataival el tudta érni a döntéshozás meggyorsítását, nem adva időt a lakossági tiltakozás megerősödésének. (Intő példa lehetett a hatalom számára Bécs esete, ahol a Wien Mitte toronyházat nem az ICOMOS tiltakozása, hanem az ennek hatására lassan megerősödött lakossági ellenállás miatt kellett levenni a napirendről).
3) Mobilgát a Római parton
2016-17 során ért a tetőfokára a mobilgát körüli politikai vita. A szakértői és civil tiltakozás ellenére 2017. áprilisában a Fővárosi Közgyűlés a mobilgát mellett döntött, júniusban megindult az engedélyeztetési eljárás is. Ebben a helyzetben a civil tiltakozók bevetették a vizuális demonstráció eszközét is: megépült egy makett a parton, egy 3,5 méter magas gát elem, aminek alapján mindenki láthatta, milyen szörnyűség lenne ez.
A történet vége ismert: az akkori hatalomnak, Tarlós vezetésével nem sikerült erőszakkal átvernie a partmenti mobilgátat, a 2019-es választások óta pedig sokkal nyugodtabb mederben, közösségi tervezéssel és alternatívák összehasonlításával folyik a munka. A mobilgátból tehát nem lett semmi, és ehhez a makett is hozzájárult.
Hogyan lehet tehát hatékonyan tiltakozni?
A közösségi médián terjesztett erős/ütős vizuális tartalom hatékony eszköze lehet az értelmetlen fejlesztések elleni tiltakozásnak. Időben meg kell azonban találni a legjobb illusztrációs lehetőségeket és ezeket hatékonyan kell terjeszteni.
Az említett példák közül a MOL torony esetében volt a legkevésbé sikeres a tiltakozásnak ez a formája. Nem csak arról van szó, hogy a képek nem a legjobban sikerültek, és a mai valóságnál sokkal gyengébben illusztrálták a problémát. Talán fontosabb az, hogy a Garancsi-féle építkezés esetében kimutatható a kormányzó erőhöz való közvetlen bekötés, ami az Auchan és a Római part esetében nem volt meg. Erős felsőbb politikai támogatás esetén még nehezebb hatékonyan tiltakozni, nem elég az ütős vizuális tartalom, hanem tovább kell ütni a vasat, az ellenállást még hatékonyabb és közvetlenebb formák felé terelve.
Mi a tanulság mindebből a legújabb esetre, amikor szükség van tiltakozásra: az önkormányzati lakásállomány bagóért való kötelező privatizációjának kormányzati tervével kapcsolatban?
A lakásprivatizáció elleni tiltakozás során is ki kell jönni (a precíz szakmai ellenérvek mellett) drámai, vizuálisan is értelmezhető állításokkal, megmutatva, hogy a maradék közösségi lakásszektor eladása végletesen kettészakítaná a társadalmat, ami a tehetősebb polgároknak se lenne jó.
A lakásprivatizáció várható következményeit persze nehezebb illusztrálni ütős photoshoppal vagy makettel. De össze lehetne szedni rövid történeteket arról, hogy a korábbi privatizációs kampányok hatására hogyan működtek a lakás-maffiák, hogyan győzték meg a szegényeket, hogy vásárolják meg a lakásukat és a végén hogyan kerültek utcára a családok. Be lehet mutatni, hogy mit jelent egy szegény család részére, ha új tulajdonosként hátralékba kerül a költségekkel. Ezekből a példákból ki kell jöjjön, hogy a ma jól szituált középosztálynak sem lehet érdeke, hogy a legszegényebbek megmaradt lakhatási lehetőségei eltűnjenek. Mindemellett az önkormányzatok szemszögéből is fel kell vázolni a konkrét következményeket, drámai példákkal illusztrálva, hogy mihez vezet, ha eltűnik a szociális lakásállomány és senkinek sem érdeke ennek pótlása, hiszen bármit bármikor megint el lehet venni.
Túl sok idő nincs a tiltakozás hatékony formáinak megszervezésére és terjesztésére, mert a lakásprivatizáció esetében fennáll az erős kormányzati érdek és fenyeget a döntéshozás meggyorsítása, nem adva időt a lakossági tiltakozás megerősödésének.